A Project Management Professional (PMP®) minősítés ma is a világ egyik legelismertebb projektmenedzsment tanúsítványa. A megszerzése azonban komoly elköteleződést kíván: egy 180 kérdéses, számítógépes, angol nyelvű vizsgán kell bizonyítanod a tudásodat – mindezt 230 perc alatt.
Többéves tapasztalattal rendelkezel? Hasznos, de nem elég. A PMP® vizsga nem a napi projektvezetői rutinról szól, hanem arról, hogy ismered-e a PMI saját gondolkodásmódját, és tudod-e alkalmazni azt különböző, gyakran komplex projekthelyzetekben.
Önállóan megtanulni a vizsga anyagát a várakozásokkal szemben nem a rövidebb út, de kellő odafigyeléssel így is elérhetjük a kívánt eredményt. Ezúttal az egyénileg készülőknek szeretnénk segítséget nyújtani a felkészüléshez, tanuláshoz és a vizsgához.
1. tipp: Ne becsüld alá a vizsgát!
Lehet, hogy sok éve vezetsz sikeres projekteket, ugyanakkor ez még nem garancia arra, hogy sikeres vizsgát tegyél.
A PMI® által elvárt szemlélet sok esetben különbözik attól, amit a munkahelyi gyakorlatban alkalmazunk. A vizsgán pedig azt kérik számon, amit a PMI helyes válasznak tart – nem azt, ami nálatok működik. Tehát lehet, hogy az adott iparágban, szervezetben sikeres vagy projektvezetőként, de a vizsgán a PMI szerinti tematikának ismeretét és gyakorlati felhasználását mérik fel.
A tananyag megértéséhez és a vizsga sikeres teljesítéséhez nagy segítség, ha tudod kötni valós projekthelyzetekhez a PMI gondolatait, de önmagában ez kevés lesz a sikeres vizsgához.
2. tipp: Ismerd a PMBOK® Guide-ot – de ne kívülről, hanem összefüggéseiben!
Nem elég ugyanis a könyv tüzetes átolvasása, érteni kell az egymáshoz való kapcsolódásokat.
A PMBOK® (jelenleg a 7. kiadás) és a hozzá tartozó Exam Content Outline már nem csupán folyamatokat és sablonokat tanít: sokkal inkább alapelveket, domain-eket és viselkedésmintákat.
A siker kulcsa az, hogy:
– megérted a teljes képet,
– átlátod az összefüggéseket,
– és tudod, mikor melyik megközelítés a legcélravezetőbb.
Tudtad?
A vizsga kérdései legtöbbször olyan szituációkat írnak le, amelyben az elsajátított tudás gyakorlati alkalmazását kérik. A kérdésekhez tartozó válaszok között pedig több jó megoldást olvashatsz, de neked a LEGJOBBAT kell kiválasztanod. A legjobb megoldást pedig a PMI projekt megközelítése szerint értelmezzük, ezért fontos, hogy nem hagyatkozhatsz kizárólag saját tapasztalataidra, ha az a PMI felfogásával nem egyezik.
3. tipp: Tervezz tudatosan, és tartsd is magad hozzá!
Legtöbbünk munkahelyi és egyéb kötelezettségek mellett készül fel a vizsgára, így többszörösen nehezített környezetben kell kitartani az elhatározásunk mellett, hogy a PMP vizsgát sikeresen letegyük. Különösen az önálló felkészülés során nagy a kísértés, hogy halogassuk a tanulást és vele együtt a vizsga kitűzött időpontját.
Ha viszont halogatod a tanulást vagy túl rövid idő alatt próbálsz felkészülni, megnöveled a bukás esélyét. Tűzz ki egy reális vizsgaidőpontot 2–4 hónapon belül, készíts tanulási ütemtervet, és hetente legalább 6–8 órát szánj a tanulásra, gyakorlásra.
Ne hagyd elkopni a tudásodat! A számonkért tananyag nem egyszerű, viszonylag tömény, ráadásul nem elég a lexikális tudás, valóban meg kell érteni a részeket és összefüggéseket, ehhez pedig idő kell. Sokszor csak második vagy harmadik olvasásra, átgondolásra lesz érthető az anyag.
Foglalkozz vele rendszeresen, de ne akard három nap alatt letudni a felkészülést!
4. tipp: Gyakorolj, tesztelj, hibázz – még most!
A vizsgán 180 kérdést kapsz, amelyek között sok helyzetalapú, vagy döntésorientált.
Ezért fontos, hogy:
– gyakorolj rendszeresen minőségi próbakérdésekkel,
– tűzz ki legalább 75%-os célértéket a teszteknél,
– és tanulj a hibáidból.
Rengeteg online vagy mobil appként használható teszttel tudsz gyakorolni a könyv alapos átolvasása után. Ezek a tesztek nagyon hasonlóak a vizsgakérdésekhez, valamennyi kérdéstípust tartalmazzák, így jól lemérheted tudásodat tét nélkül.
Bár a vizsgán már egy visszafogottabb eredmény is elég lehet, a gyakorlás során érdemes 75% körüli sikerrátát célul kitűzni, hogy igazán nyugodt lehess a megmérettetésen. A vizsgaszituációban jelentkező izgalom, feszültség és időnyomás jó eséllyel kivesz majd belőled sok energiát, de ha korábban legalább 75%-os eredményeket értél el, a vizsgán sikerülni fog a minimum teljesítése.
A tesztek gyakorlását nem lehet túlzásba vinni, mindig fogsz találni olyan kérdést, ami fejtörést okoz. Ez nem lesz másképp a vizsgán sem, de te törekedj arra, hogy csökkentsd az esélyét annak, hogy ismeretlen kérdésekkel találkozz.
Ha kíváncsi vagy, mi melyik webes vagy mobil appot tartjuk a leghasznosabbnak, írj egy e-mailt nekünk a kepzes@szinergia.hu címre és elküldjük a linkeket!
5. tipp: A vizsga idejére kapcsolj ki minden mást!
230 percen keresztül csak a vizsgára koncentrálj. A vizsga napját (és lehetőleg az azt megelőző napot is) szabaddá tenni jó befektetés – nem csak időben, hanem mentálisan is.
Ha a vizsga mindössze 50 kérdésből állna, valószínűleg többen mennének át rajta gond nélkül. A PMP vizsga viszont 180 kérdésből áll, és fontos, hogy ezek közül minél többet helyesen válaszolj meg az időkereten belül.
Tapasztalatból mondjuk, hogy nagyon nehéz majdnem négy órán keresztül hatékonyan és koncentráltan dolgozni, anélkül, hogy fél percre is elkalandoznál gondolatban. Projektvezetőként mindig beesik egy fontos e-mail, feladat, probléma, azonban, ha ezekkel foglalkozni kezdünk, azonnal elveszítjük a koncentrációnkat. A vizsgát megelőzően ezeket meg kell próbálni ignorálni. Nem működik, hogy a 9:00-kor kezdődő vizsga előtt 8:30-kor még a napi feladatokat osztjuk ki és a vizsga második felében már fejben azon gondolkozunk, hogy a délutáni meetingre mit kell még megcsinálni.
Itt valóban szükséged lesz a figyelmed 100%-ra.
Ahhoz, hogy minél több ideig a topon legyünk, a vizsga napját és az előtte lévő egy-két napot érdemes szabaddá tenni, hogy a feladatainktól és kötelezettségeinktől kicsit eltávolodhassunk és gondolatban is a vizsgára koncentráljunk.
6. tipp: Tanulj időnyomás alatt is!
A vizsgán kérdésenként kevesebb mint 1,5 perced van. Szokj hozzá a feszített tempóhoz: időzítsd a próbavizsgákat, tanuld meg azonosítani a biztos válaszokat, és a nehezebb kérdésekre térj vissza később.
Az önálló készüléshez nagyon fontos az önfegyelem és a szorgalom, hogy akkor se hagyj fel a tanulással, gyakorlással, amikor túl komplexnek vagy monotonnak tűnik a tananyag.
Mind a tanulás, mind pedig a vizsga során lesznek ilyen kimerítő pillanatok, szünet beiktatására azonban a vizsgán nem sok lehetőség van (összesen két db 10 perces szünet a vizsgán, ami nem számít idővesztésnek), ezért javasoljuk, hogy már a felkészülés során figyelj az időgazdálkodásodra és koncentrációdra.
Ahogy közeledik a vizsga és ahogy egyre rutinosabbá válsz a több ezer teszt megoldása után, úgy szigorítsd a körülményeket a felkészülés során. Mérd az időt, fókuszálj előbb a könnyen megoldható, számodra egyértelmű kérdésekre.
Tudtad?
Mivel kicsivel több, mint egy perced van kérdésenként, ez csak rövid gondolkodási idővel lehetséges. Ezért fontos, hogy azokkal a kérdésekkel, amelyekben bizonytalan vagy, ne tölts sok időt, inkább a végén térj vissza rájuk, ha még maradt időd.
![7tipp-4[1]](https://www.szinergia.hu/wp-content/uploads/7tipp.jpg)
7. tipp: Beszélj olyannal, aki már megcsinálta!
Ha van rá lehetőséged, mindenképp beszélj egy olyan ismerősöddel, kollégáddal, aki már megszerezte a minősítést. Amellett, hogy első kézből értesülsz arról, mit kérnek számon, mire számíts a vizsgán és hogyan érdemes rá készülni, a könyv értelmezésében és az összefüggések, kapcsolódások elméleti és gyakorlati alkalmazásában is segítséget nyújthat.
Egy PMP® minősítéssel rendelkező mentor tehát rengeteget segíthet. Vizsgafelkészítő képzéseinket PMP minősítéssel rendelkező, gyakorlott szakemberek tartják. Ha szeretnél tőlük ingyenes konzultációt, írj a kiss.norbert@szinergia.hu címre!
Vagy vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi űrlap kitöltésével: