Képzések Digitális Megoldások Témában

Digitális megoldások

Az elmúlt évek során egyre szélesebb körben alkalmazott és egyre inkább hozzáférhető digitális megoldások térnyerése számos szervezet számára nyitott ki olyan lehetőségeket, amelyekről korábban álmodni sem mertek volna. Növekedés, működési hatékonyság, automatizáció, valós idejű vezetői információk, távoli munkavégzés. Ezek amellett, hogy a cég árbevételét vagy eredményét adott létszám mellett többszörösére tudják emelni számos új kihívás elé állítja a nem digitális alapokon létrejött vállalatokat.  

Kiknek ajánljuk?

Azoknak a vállalatoknak nyújtunk képzést, tanácsadói támogatást, illetve akár teljes projektek megvalósítását is, akik jelenlegi tudásukkal nem tudják a számukra a növekedéshez vagy hatékonyabb működéshez szükséges digitális eszközök azonosítását és bevezetését elvégezni. 

Képzések digitális témában

Projektmenedzsment eszközök: Az első téma, mint a Szinergia csoport fő erőssége a projekt menedzsment köré koncentrálódik és a tradicionális, illetve agilis projektmenedzsment során használt eszközök használatát mutatja be és gyakoroltatja a tréning résztvevőkkel.

Digitális kompetenciafejlesztés: A másik téma, a digitális megoldások bevezetéséhez, illetve az ezt lehetővé tevő kompetenciákhoz kapcsolódik. A stratégiai szintű, vezetői képzésektől a megvalósítási szintig, vagyis a lehetőség vagy probléma azonosításától a konkrét igények gyűjtéséig, rendszerezéséig állunk ügyfeleink rendelkezésére.

Projekttervezés és kontrolling MS Project® szoftverrel

A program célja a Microsoft Project® használatának részletes megismertetése, konkrét, gyakorlatban alkalmazható ismeretek átadása a résztvevők számára, abból a célból, hogy hatékonyan tudják támogatni különböző projektek működését.

Digitalizáció érthetően – Rapid digitalizáció képzés

A képzés célja, hogy a program során a résztvevők megismerkedjenek a belső, vállalati digitalizáció alapjaival, szükséges kompetenciáival, és a Microsoft Power Platformjának megismerése közben létrehozzák első saját digitális megoldásukat.

A digitalizációs képzések előnyei

Digitalizáció alatt a jelenlegi vállalati működés modernebb technológiával történő támogatását értjük. Ez lehet akár papíralapú működésből továbblépés az elektronikus dokumentumkezelés és folyamattámogatás felé, vagy a meglévő informatikai rendszerek és feladatok összekötése, folyamatok részben vagy egészben történő automatizálása, esetleg egy vállalatirányítási rendszer bevezetése. A digitalizáció önmagában nem cél, hanem egy eszköz, egy megoldás. A célok, amik elérésében segíteni tudunk: 

A digitalizációs képzések ​korlátai

Bár képzéseink minden típusú résztvevő számára hasznosak, tanácsadási projektjeinkkel nem ez a helyzet. Azt gondoljuk, hogy a digitális megoldások minden esetben azok számára jelentik a következő lépést, akik tisztán definiált üzleti célokkal rendelkeznek. Nem támogatjuk egyes eszközök bevezetését magának az eszköznek a kedvéért – nem vezetünk be egy chatbot-ot azért, hogy legyen egy chatbot-unk. Viszont nagyon szívesen keresünk eszközöket az online értékesítés támogatására vagy az ügyfélszolgálat meggyorsítására és a tehermentesítésére. Természetesen, ha az üzleti célok még nem tiszták, azok azonosításában is segítünk, az alábbiak szerint.

Tanácsadás digitális megoldások témakörben

Informatikai stratégia és stratégiai projektek azonosítása: a megbízó által azonosított stratégiai célok és egy általunk képzett informatikai helyzetkép alapján kijelöljük azokat az irányvonalakat, amik mentén az informatikai terület fejlesztése pontosan a meghatározott célokat fogja támogatni. A megvalósítást előkészítendő, konkrét projekteket is azonosítunk. A stratégiai szint mellett a megvalósítás támogatásában is segítjük ügyfeleinket, az üzleti célok definiálását követően az üzleti igényspecifikáció elkészítésében, a szállító kiválasztásán keresztül egészen a megvalósítási projekt menedzsmentjéig.

Az informatikai tanácsadás magas szintű folyamata, a helyzetelemzéstől a digitális transzformációig. (kép, ami be van vágva akár mehet a szöveg helyett)

1. Informatikai helyzetkép

2. Digitális jövőkép alkotás

3. IT architektúra tervezés

4. Transzformációs terv készítése

5. Transzformáció megvalósítása:

Digitális stratégia – Hogyan segítjük ügyfeleinket?

Digitális lehetőségek feltárása

Néhány fő érintettel folytatunk le interjúkat, amelyeknek köszönhetően megismerjük a szervezetet, megértjük a fő üzleti célokat és szervezeti adottságokat. Ezen tényezők ismeretében végiggondoljuk, hogy milyen megoldásokkal lehetne támogatni a vállalat működését, segíteni abban informatikai téren, hogy közelebb kerüljön a kitűzött célokhozHogy milyen eszközökben gondolkodunk? Minden, ami a papíron, excelen és az emailen túl van: digitalizációs lehetőségek, eszközök, működési modellek (cloud, SaaS), integrálható megoldások, kiszervezhető tevékenységek, mit és miért érdemes bevezetni, hogyan zajlik egy bevezetés, mire érdemes felkészülni. A feltárt lehetőségek mellet, természetesen abban is segítünk ügyfeleinknek, hogy ezen megoldásokat milyen ütemben, milyen célok függvényében érdemes bevezetni.

Digitális Roadmap tervezés

A lehetőségek feltárása után javaslatot teszünk arra, hogy milyen informatikai megoldásokkal lehetne a vállalatot a leghatékonyabban üzemeltetni. Ezeket a megoldásokat mikor érdemes bevezetni, mikor kell elkezdeni a projektek előkészítését, valamint hogy kikkel érdemes együtt dolgozni.

Írjon nekünk, és felvesszük Önnel a kapcsolatot!

Amennyiben kérdése lenne a Digitális megoldásokkal kapcsolatban, adja meg elérhetőségeit, és illetékes tanácsadónk hamarosan keresni fogja, hogy segíthessen.