7 tipp a PMP vizsgára való készüléshez

A PMP minősítés megszerzéséhez többórás, géptermi, angol nyelvű vizsgát kell tenni, ahol a rendelkezésre álló idő a kérdések számához képest igen kevés. Fontos, hogy a vizsgát csak akkor próbáljuk meg, ha előzetesen felkészültünk rá, nagyon kevés az esélye ugyanis annak, hogy tanulás nélkül teljesítsük még többéves szakmai gyakorlati tapasztalattal a hátunk mögött is.

Önállóan megtanulni a vizsga anyagát a várakozásokkal szemben nem a rövidebb út, de kellő odafigyeléssel így is elérhetjük a kívánt eredményt. Ezúttal az egyénileg készülőknek szeretnénk segítséget nyújtani a felkészüléshez, tanuláshoz és a vizsgához.

1. tipp: Ne becsüld alá a vizsgát!

Lehet, hogy sok éve vezetsz sikeres projekteket, ugyanakkor ez még nem garancia arra, hogy sikeres vizsgát tegyél.

A PMI a PMBOK Guide-ot iteratív projekt megközelítéssel építette fel, amely megközelítés nem magától értetődő sok, magát projekt alapon működőnek tartó szervezetben sem. Ennek megfelelően lehet, hogy az adott iparágban, szervezetben sikeres vagy projektvezetőként, de a vizsgán a PMI szerinti tematikának ismeretét és gyakorlati felhasználását mérik fel.

A tananyag megértéséhez és a vizsga sikeres teljesítéséhez nagy segítség, ha tudod kötni valós projekthelyzetekhez a PMI gondolatait, de önmagában ez kevés lesz a sikeres vizsgához.

Ma átmennél a PMP vizsgán?

Teszteld le tudásod 10 kérdésből álló ingyenes PMP tesztvizsgánkon!


2. tipp: Ismerd A Könyvet!

Nem elég ugyanis a könyv tüzetes átolvasása, érteni kell az egymáshoz való kapcsolódásokat.

Bizonyára a legtöbb PMP minősített számára egy bizonyos időszakban a PMBOK aktuális kiadása jelentette A Könyvet, amelynek többszáz oldalát megpróbálta kívülről fújni.

A PMBOK ismerete alatt azt értjük, hogy többszöri átolvasás után a könyv felépítése logikus az olvasó számára, az egyes fejezetek (folyamatcsoportok és tudásterületek) közötti összefüggések világosak és könnyen felidézhetőek. Nem elég ugyanis a könyv tüzetes átolvasása, érteni kell az egymáshoz való kapcsolódásokat.

Nagyon jól kell ismerni a könyv struktúráját és az egymásra ható területek viszonyát, valamint a PMI projektmódszertanát és személetét.

Tudtad?

A vizsga kérdései legtöbbször olyan szituációkat írnak le, amelyben az elsajátított tudás gyakorlati alkalmazását kérik. A kérdésekhez tartozó válaszok között pedig több jó megoldást olvashatsz, de neked a LEGJOBBAT kell kiválasztanod. A legjobb megoldást pedig a PMI projekt megközelítése szerint értelmezzük, ezért fontos, hogy nem hagyatkozhatsz kizárólag saját tapasztalataidra, ha az a PMI felfogásával nem egyezik.


3. tipp: Ne húzd el és ne fogd rövidre a felkészülést!

Legtöbbünk munkahelyi és egyéb kötelezettségek mellett készül fel a vizsgára, így többszörösen nehezített környezetben kell kitartani az elhatározásunk mellett, hogy a PMP vizsgát sikeresen letegyük. Különösen az önálló felkészülés során nagy a kísértés, hogy halogassuk a tanulást és vele együtt a vizsga kitűzött időpontját.

Fontos, hogy ne hagyd elkopni a tudásodat!

Biztos, hogy mindig találsz valami fontosabbat, ami miatt elhalasztanád az időpontot, de azt javasoljuk, próbálj ebben is tudatosan működni és már a felkészülés kezdetekor tűzd ki magadnak a célt pár hónapos időtávon belül. Készíts ütemtervet és próbáld azt betartani. Fontos, hogy ne hagyd elkopni a tudásodat!

A másik oldalról viszont szánj elég időt a felkészülésre a vizsga előtt. A számonkért tananyag nem egyszerű, viszonylag tömény, ráadásul nem elég a lexikális tudás, valóban meg kell érteni a részeket és összefüggéseket, ehhez pedig idő kell. Sokszor csak második vagy harmadik olvasásra, átgondolásra lesz érthető az anyag.

Foglalkozz vele rendszeresen, de ne akard három nap alatt letudni a felkészülést!


4. tipp: Tesztelj sokat!

Rengeteg online vagy mobil appként használható teszttel tudsz gyakorolni a könyv alapos átolvasása után. Ezek a tesztek nagyon hasonlóak a vizsgakérdésekhez, valamennyi kérdéstípust tartalmazzák, így jól lemérheted tudásodat tét nélkül.

...a gyakorlásnál legalább 75%-os sikerrátát tűzz ki magadnak...

Arra azonban figyelj, hogy hiába elég „csak” 60 %-osra teljesíteni az éles vizsgát, a gyakorlásnál legalább 75%-os sikerrátát tűzz ki magadnak, ha biztosra szeretnél menni. A vizsgaszituációban jelentkező izgalom, feszültség és időnyomás jó eséllyel kivesz majd belőled sok energiát, de ha korábban legalább 75%-os eredményeket értél el, a vizsgán sikerülni fog a minimum teljesítése.

A tesztek gyakorlását nem lehet túlzásba vinni, mindig fogsz találni olyan kérdést, ami fejtörést okoz. Ez nem lesz másképp a vizsgán sem, de te törekedj arra, hogy csökkentsd az esélyét annak, hogy ismeretlen kérdésekkel találkozz.

Ha kíváncsi vagy, mi melyik webes vagy mobil appot tartjuk a leghasznosabbnak, írj egy e-mailt nekünk a kepzes@szinergia.hu címre és elküldjük a linkeket!

Ma átmennél a PMP vizsgán?

Teszteld le tudásod 10 kérdésből álló ingyenes PMP tesztvizsgánkon!


5. tipp: 4 órára kapcsolj ki minden mást!

Meggyőződésünk, hogy ha a vizsga csak 50 kérésből állna, sokkal több sikeres vizsgázó volna. De a PMP vizsga 200 kérdésből áll és a kérdések legalább 60%-át kell megválaszolnod a rendelkezésre álló 4 óra alatt.

Tapasztalatból mondjuk, hogy nagyon nehéz négy órán keresztül hatékonyan és koncentráltan dolgozni, anélkül, hogy fél percre is elkalandoznál gondolatban. Projektvezetőként mindig beesik egy fontos e-mail, feladat, probléma, azonban, ha ezekkel foglalkozni kezdünk, azonnal elveszítjük a koncentrációnkat. A vizsgát megelőzően ezeket meg kell próbálni ignorálni. Nem működik, hogy a 9:00-kor kezdődő vizsga előtt 8:30-kor még a napi feladatokat osztjuk ki és a vizsga második felében már fejben azon gondolkozunk, hogy a délutáni meetingre mit kell még megcsinálni.

Itt valóban szükséged lesz a figyelmed 100%-ra.

Ahhoz, hogy minél több ideig a topon legyünk, a vizsga napját és az előtte lévő egy-két napot érdemes szabaddá tenni, hogy a feladatainktól és kötelezettségeinktől kicsit eltávolodhassunk és gondolatban is a vizsgára koncentráljunk.


6. tipp: Figyelj az időre, mert nincs sok belőle!

Az önálló készüléshez nagyon fontos az önfegyelem és a szorgalom, hogy akkor se hagyj fel a tanulással, gyakorlással, amikor túl komplexnek vagy monotonnak tűnik a tananyag.

Mind a tanulás, mind pedig a vizsga során lesznek ilyen kimerítő pillanatok, szünet beiktatására azonban a vizsgán nem sok lehetőség van (és nem is érdemes, hiszen csökkenti a rendelkezésedre álló időt), ezért javasoljuk, hogy már a felkészülés során figyelj az időgazdálkodásodra és koncentrációdra.

Ahogy közeledik a vizsga és ahogy egyre rutinosabbá válsz a több ezer teszt megoldása után, úgy szigorítsd a körülményeket a felkészülés során. Mérd az időt, fókuszálj előbb a könnyen megoldható, számodra egyértelmű kérdésekre.

Tudtad?

Kicsivel több, mint egy perced van kérdésenként, ez csak rövid gondolkodási idővel lehetséges, ezért fontos, hogy azokkal a kérdésekkel, amelyekben bizonytalan vagy, ne tölts sok időt, inkább a végén térj vissza rájuk, ha még maradt időd.

Ma átmennél a PMP vizsgán?

Teszteld le tudásod 10 kérdésből álló ingyenes PMP tesztvizsgánkon!

7. tipp: Konzultálj egy PMP-vel!

Ha van rá lehetőséged, mindenképp beszélj egy olyan ismerősöddel, kollégáddal, aki már megszerezte a minősítést. Amellett, hogy első kézből értesülsz arról, mit kérnek számon, mire számíts a vizsgán és hogyan érdemes rá készülni, a könyv értelmezésében és az összefüggések, kapcsolódások elméleti és gyakorlati alkalmazásában is segítséget nyújthat.

Vizsgafelkészítő képzésünket tartó trénerünk rendelkezik PMP minősítéssel és rengeteg tapasztalattal a vizsgáról, egyeztess vele ingyenes konzultációs időpontot a kiss.norbert@szinergia.hu címen!

Kapcsolódó blogbejegyzések

Konzultálj a PMI alelnökével!

Kiss Norbert, PMP vezető tanácsadónk és egyben a PMI Magyarország alelnöke most készséggel áll rendelkezésére egy ingyenes, személyes konzultáció erejéig.