Stratégiai coaching
"A válság nekünk, felsővezetőknek is új kérdéseket vet fel. Miközben csökken a jövedelmünk, fokozottabb erőfeszítéseket kell tenniük a szervezeti célok, sikerek megtartásáért. Hogy működjön egy hiteles, önmaga érdekeit is szem előtt tartó felsővezető ebben a helyzetben?" – kérdezte tőlünk egy beszélgetés alkalmával egy többszáz fős szervezetet vezető partnerünk.
A stratégiai coaching alkalmas arra, hogy egy vezető megtalálja a saját válaszait ezekre a kérdésekre. Hogyan? Erre dolgoztuk ki speciális programunkat.
1. Alapcél
A vezetői munka természetes velejárója, hogy időről időre olyan helyzetekben kell megoldásokat találni, amelyekre a szervezet fennállása, vagy a vezető működése során korábban nem volt példa. Az ilyen helyzetekben a vezetőknek éppen a bizonytalanság kezelésében kell magabiztosan utat találniuk.
Programunkkal azoknak a vezetőknek tudunk segítséget adni, akik készek támogatást elfogadni ehhez az útkereséshez.
Ebben a helyzetben a coaching a tartalmi válaszok megtalálásában és a megvalósításokhoz szükséges felsővezetői energiák mozgósításában tud segíteni. Célunk, hogy partnereink a válság energiaromboló és elszívó, destruktív hatását át tudják alakítani konstruktív energiákká. Ehhez szemléletbeli váltásra van szükség:
válságkezelés -> változásmenedzsment -> konstruktív változtatás.
Tartalmi szinten közösen megvizsgáljuk, hogy a jelen helyzetben mik a
- a rövidtávú üzleti/szervezeti célok, hova szeretnénk eljutni,
- feltételek, mi a külső-belső keretrendszer,
- beavatkozási (változást igénylő) és nem beavatkozási (jó, rendben van, elfogadható) pontok,
- a beavatkozások és végig vitelük menete,
- a vezető személyes erőforrásai és hogyan szabadíthatók fel a fentiek eléréséhez.
Minden szervezetnél és vezetőnél a fenti folyamat más és más pontjáig lehet eljutni az együttműködés időkeretében.
2. Az együttműködés felépítése
I. szakasz: START- találkozó
Coaching programunk folyamatában az első lépés egy 1½ órás, térítésmentes, energizáló találkozó, melyen megismerkedik egymással a coach és az ügyfél. Ezen az ülésen az együttműködés kereteiről és a konkrét célokról esik szó. Tapasztalatunk szerint már ezen a találkozón új inspirációkat, vagy éppen tisztább képet nyernek az ügyfelek. Ezt követően az ügyfél dönthet arról, hogy tovább kíván-e lépni a folyamatban.
Amennyiben a kliens és a coach meg tud egyezni a továbblépésben, megkötik az adminisztratív szerződést.
Nézze meg coachaink személyes bemutatkozóját!
II. szakasz: Energia-találkozók
A folytatásban egy rövidebb, 5 alkalmas, intenzív lefolyású 1-2 hetente megtartott üléses szakasz következik. Ennek célja a kulcsproblémák pontos meghatározása, a belső és külső akadályok megismerése, bizonyos kivezető utak felvázolása és az első konkrét eredmények elérése.
Itt a partnerünk már valódi eredményeket tapasztal legfontosabb kéréseinek megválaszolásában, tudatosabbá és energikusabbá válik.
III. szakasz: A hosszú távú változásokért
A harmadik fázis hossza előre nem meghatározható, a gyakorlat alapján további 10 alkalomból áll a feltárt problémáktól, az előrehaladás sebességétől függően. A közös munkával számos problémás helyzet, kapcsolati zavar, szervezeti, illetve környezetértékelési tisztázatlanságára találhatunk megoldást. A találkozók 1-3 hetente követik egymást.
A coaching folyamat sajátossága, hogy eredménye nem csak a legvégén válik nyilvánvalóvá, hanem folyamatosan új, meg új készségeket szabadít fel a kliensben, aki eze-ket már rögtön alkalmazni tudja. Egyre gazdagabb lesz az a tárház, ami rendelkezésére áll, és látásmódja is egyre konstruktívabb lesz. A kliens a coaching során megtapasztalt eszközöket kamatoztathatja saját csapatában, beosztottjai, munkatársai körében.
A folyamat befejezéséről kliens és coach közösen döntenek. A lezáró ülés során áttekintik az eredményeket, kiemelik a fordulópontokat, azonosítják a még elkötetlen szálakat. Mindketten leteszik a coach-kliens kapcsolatban felvett szerepeiket, hogy önállóan tovább tudjanak lépni feladataik megvalósításában.
3. Módszertani alapvetéseink
Módszertani alapvetésünk bázisa a tranzakció analitikus gondolatiság és gyakorlat. A tranzakció analízis három alapelvből indul ki:
- Minden ember OK, ami azt jelenti, hogy elfogadjuk egymást, mint akiknek egyforma az értékességük, hasznosságuk és emberi méltóságuk.
- Mindenki rendelkezik a gondolkodás képességével, azaz felelősen és autonóm módon tud dönteni, ha elégséges információ áll a rendelkezésére.
- Mindenki maga dönt a saját élete alakulásáról, azaz ha boldogtalan, saját maga az, aki változtathat az életén.
Gyakorlatunkban a fentieknek két következménye van:
- A pszichológiai szerződés: a kliens és a segítő közösen vállalnak felelősséget a változásért. Tisztán megfogalmazott célokért tisztán megfogalmazott feltételek mellett dolgoznak együtt. Ezzel elkerülhetők a játszmák és a belőlük megmaradó rossz érzések is.
- A nyílt, egyenes kommunikáció, ami a folyamatban, illetve a kapcsolatban keletkezett információk, érzések és feszültségek szabad megosztását jelenti. Vonatkozik ez magának a módszernek a megosztására is.
Második módszertani támpillérünk a Human Synergistics International Circumplex© modell szükség szerinti alkalmazása egyéni és csoportos fejlesztési helyzetekben.
A modellhez kapcsolódó kérdőívek és kiértékelő eszközök használhatók a vezetői viselkedési stílus konstruktivitásának vizsgálatára (egyéni és 360 fokos formában). Más kérdőívek egymásra épülve alkalmasak az egyén, a csoport és az egész szervezet konstruktivitásának felmérésére, és egyúttal irányt is mutatnak arra, hogy mely viselkedések és szervezeti kulturális elemek megváltoztatása visz közelebb a kitűzött célokhoz.
4. Üzleti keretek
A második szakasz 5 x1,5 órás coaching folyamatának díja 360.000 Ft + ÁFA. A harmadik szakaszról egyénileg történik megállapodás.

