Címlap Képzések Szervezetfejlesztés Vezetői utánpótlás képzés
Vezetői utánpótlás képzés Nyomtatás E-mail

A képzés célja

  1. A vezetői utánpótlás képzés célja, hogy a leendő (vagy még kezdő) vezetők olyan új ismereteket szerezzenek és viselkedésformákat használjanak, ami megalapozza és növeli vezetői teljesítményüket.
  2. Ezt a menedzsment tudomány leginkább bevált egyszerűen használható modelljein, technikáin keresztül ismerjék meg. Kiemelten fontos e vezetői eszközök saját élményű kipróbálása és ez által megélt, tudatosabb alkalmazása is.
  3. A leendő vezetők felkészülten és eredményesen irányítsák és támogassák beosztottaik munkáját, fenn tudják tartani motivációjukat, amelyeken keresztül a szervezetük teljesítményorientált működésűvé válik.
  4. Saját példákon, az eddigi tapasztalataikon keresztül éljék és értsék meg a vezetést, mint önálló mesterséget. Különböző irányokból és megközelítésből dolgozzák fel a vezetés általános nehézségeit, teret hagyva a személyes elakadások feldolgozására is.

Főbb témakörök

  1. Saját és a vezetői szerep "illesztése" - a személyes-, csapat- és szervezeti célok összehangolása.
  2. Önismeret, a vezetési készségek, attitűdök azonosítása, változási célok megfogalmazása.
  3. Csoportok kialakítása, fejlődése, vezetése -  feladatkiadás.
  4. Ösztönzés - motivációs eszközök, az egyéni és csoport teljesítmény növelése.
  5. Egyéni és csoportos döntéshozatal, döntéshozatali technikák.
  6. Változáskezelés - problémamegoldás módjai, használata.
  7. Teljesítményértékelés - célkitűzés, visszajelzés adása.
  8. Vezetési stílusok és a helyzetfüggő vezetés használatának alkalmai.

Tanúsítvány

Szinergia  tanúsítvány.

Előfeltételek, ajánlások

Résztvevők köre: a versenyszféra, a non-profit illetve közszolgálati szervezetek leendő, vagy "kezdő" vezetői; a vezetői utánpótlásában kijelölt munkatársak. Programunkat tervezzük mindazok részére, akik jelenleg vezetői kinevezés előtt állnak, vagy nemrég kezdték vezetői szerepük betöltését és szeretnék a vezetői szerepüket eredményesebben ellátni a vezetői eszköztár megismerésével és tudatosabb alkalmazásával.

Időtartam

3 nap

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Jelentkezés 

 

 

Változásmenedzsment megoldások

Az elmúlt években...
A hazai építőipari...

Aktuális képzéseink

Hat Szigma - Feketeöves tréning


Program- és portfoliómenedzsment (20 PDU)


PMP and CAPM exam preparation course (23 PDUs, the course will be held in english language)


Kapcsolat

Szinergia Projekt-, Működés- és
Változásmenedzsment Kft.

1025 Budapest, Törökvész út 33-37.
Telefon | Fax : 06-1-325-5762

-> Térkép

Kérdése van? Visszahívjuk!

...